Lélek leckék 2. füzet

Rövid írások.
Előszó
Bizonyára veled is megesik, hogy napi teendőid között néha rácsodálkozol egy-egy helyzetre. Egy pillanatig a szokásostól különböző szemszögből tekintesz valamire, kizökkensz a valóságodból, felfedezed a pillanat varázsát” és eltűnődsz rajta. Úgy hiszem, ilyenkor lelkünk kap teret a tudatunkban, és fényében ráeszmélhetünk világunk nagyszerűségére, szépségére.
Itt összegyűjtött rövid írásaim, többnyire ilyen pillanatok szülöttei. Elhatároztam, hogy nem hagyom őket elillanni, hanem csokorba szedem, és átnyújtom neked, kedves olvasó, remélve, hogy téged is kizökkentenek kicsit olvasás közben a napi rutinból, amelyben elménk szinte teljesen kirekeszti világunk csodáit a tudatunkból. Bízom benne, hogy egy-egy kis „pillanat” termését elolvasva a napod hátralévő része színesebb lesz, és egyúttal mindenki más napját is színesebbé teszed, akivel érintkezel.
Fogadd őket szeretettel!

Végh Sándor 2017. március 5.

https://mobirise.com/

Kirakó

Egyik írás a füzetből.

Tegnap az unokámmal, a két és féléves Eniddel játszottunk kirakót. Már fejből tudta, hogy melyik darabkát hová kell tenni, és hamarosan kiraktuk a kép negyedét. Akkor fogta, és összetúrta a munkánkat. Kérdően néztem rá. Ő hang nélkül, egyetlen beszédes pillantást vetett rám: „Ugyan papa! Én ezt a kirakót már százszor kiraktam. Nem az a lényeg, hogy ki legyen rakva, hanem az, hogy itt vagy velem, és együtt kirakózunk.”

Hazafelé eltűnődtem, vajon hány férj vagy feleség kap a párjától hasonló pillantást, amikor aggódik kisebb-nagyobb problémák miatt? Olyat, amivel ezt üzeni: „ugyan kedvesem! A problémák jönnek és mennek. Nem az fontos, hogy minden problémát kiküszöböljünk az életünkből, hanem az, hogy együtt nézünk velük szembe.”

Tartalomjegyzék
Előszó................................................................................................................3
A repülő és a padlizsánok.........................................................................4
Rejtő Jenő és a mennyei kocsma...........................................................4
A nap hőse.......................................................................................................5
Ki az igazi?......................................................................................................7
Ne higgy a tudománynak!.........................................................................8
A szeretet…......................................................................................................9
A kutyák másképp is védenek?............................................................11
Kirakó..............................................................................................................12
Mit jelent unokázni....................................................................................12
Bújócska.........................................................................................................14
Keresd a pénzt!............................................................................................14
Búcsú a karácsonyfától, (2016. január)............................................15
Az oroszlán nem alszik............................................................................15
Január végi reggel......................................................................................17
Hová tűnt a világ fénye?..........................................................................17
A fészek visszavár.......................................................................................18
„Mert a szív és az ész…”...........................................................................19
Egy csésze nem a világ.............................................................................21
Fő a pontosság!........................................................................................... 22
Mindenkiben lakik egy angyal............................................................ 22
A légy a fényre repül................................................................................. 23
Nőnapi ajándék........................................................................................... 24
Görbe kérdésre egyenes válasz............................................................ 25
A rigó szerencséje...................................................................................... 26
Magamról...................................................................................................... 28








Terjedelem: A5-ös méretben, 28 oldal,


Megrendelhető: elektronikus formátumban (PDF)


Ára: 600Ft


A három füzet egyben 1500Ft.



További füzetek oldalai:

1. füzet

2. füzet

3. füzet


Megrendelési és számlázási adatok
Olvasd el!: Adatvédelmi nyilatkozat

Email*
Név*
Város*
Utca, házszám*
Irányítószám*
Telefonszám
Megjegyzés
Megrendelés*
Kérek hírleveleket*
*